Balzer Plasztik kupa 2012.01.21.
Az év első versenye!!!
Balzer Plasztik kupa 2012.01.21.
Tisza folyó.
Amikor megtudtam, hogy gumihalas süllő fogóverseny lesz a Tiszán Rögtön foglalkoztatni kezdett a gondolat, hogy mennyire jó lenne elindulni rajta pláne, azért mert egyre inkább a kedvenc módszeremmé kezd válni a gumizás!
Mivel tudtam, hogy Pisti állandó társam nem fog ráérni az adott napon, így szinte kézenfekvő volt, hogy cimborám és egyben kollégámmal, Demeter Zsoltival kellene neki vágni. A verseny előtt kb. másfél héttel összefutottunk Nikodém Miklóssal, aki a verseny szervezője volt és rövid tanakodás után eldöntöttük Zsoltival, hogy megyünk. Szerencsére 20-21-én szabadnaposak voltunk így nemcsak a verseny volt szabad, hanem egy edzést is be tudtuk iktatni péntekre. Kb. 11órára értünk a pályára, ahol már négy csónak tobzódott egy jónak vélt kanyarban. Biztatójel volt, hogy az egyik csónak oldalán egy kb. 1,5 kg-os sütyi lógott bilincsen. Mi olyan 200 m-re álltunk meg egy homokos rézsű törésén. Úgy terveztük egy-egy helyen kb. fél órát, töltünk, ennyi idő alatt meg kell mutatni terület halait. Sajnos négy óra horgászat és 5-6 helyváltás után egy említés remélt ütés nélkül megúsztuk az edzést! Másnap reggel fél 8-ra kellett a 33-as Tisza hídnál a Non-stop kikötőben gyülekezni. Durván 8 órára össze is verődött a 16 csapatból álló mezőny, gyors regisztráció és rajtszám húzás után mindenki a csónakjába szállt és az utolsó „simításokat” végezte a felszerelésén és a csalikon. 8:45-kor elindították az egyes rajtszámot mi 5. ként indulhattunk.
A kikötő végénél található kis-Tisza befolyó fölött álltunk meg, a radar egy árkot mutatott alattunk, amiben a süllőket sejtettük. 9 órakor elkezdődött a verseny, a jobb parttól úgy 50 m-re álltunk én a part felé kezdtem dobálni, Zsolti, pedig a meder közepe felé, kb. a harmadikat, dobta, amikor a csónaktól pár méterre ütést kapott a 6 cm-es Relex aqvára, az akasztás ült és rövid pumpálás után a felszínen csobogott a 88 dkg-os sütyi!!! Merítés, horogszabadítás, bilincs, pacsi!!! Nem telt el 5 perc Zsolti megint akaszt és az előző akció megismétlődött egy 1,25 kg-os süllővel!!! Mivel a láthatáron belül úgy 5-6 csónak volt és még senkinél nem láttunk halat nagyon örültünk, egészen addig, amíg meg nem tudtuk, hogy a tavalyi bajnok Elek Gyuszi már egy kb.2,6 kg-os sütyivel előttünk van. Újabb néhány perc és Zsolti megint akaszt, de most egy 30 cm körüli köves jött a felszínre. Sajnos csak a fogas süllőt mérlegelték és abból is csak a méretest (35 cm)! Ment vissza! Kb. 9:30-nál jártunk nekem ütésem sem volt, pedig a második sütyi után én is a aqvára váltottam. Zsoltinak volt még legalább 3-4 ütése, nekem egy busa „csuszott” be szerencsére néhány méter után lemaradt! Közel 4 óra eseménytelen dobálás következett, ami biztatott, hogy sehonnan nem jött hír fogásról! Szó szerint imádkoztunk még egy süllőcskéért, és akkor nyerünk! A verseny vége előtt fél órával helyett váltottunk. Egy régi kőgát fölé álltunk, ahonnan a verseny vége előtt 10 perccel Zsolti kivarázsolt egy 70-80 dkg-os süllőt! Pacsi-ujjongás MEGNYERTÜK! Volna, de egy apró malőr becsúszott, nem a rögzített bilincsre rakta Zsolti a süllőt, így az elúszott!!! Bilincs-süllő-elsőhely, ez van!
Én egy szót sem szólhatok mivel eredményt nem tudtam felmutatni. Így utólagosan is csak köszönni tudom Zsoltinak a parádés pecát amit, bemutatott! KÖSZI!! Ebéd után A Sporthorgász NKFT. Ügyvezető igazgatója Hegedűs Gábor Úr és Nikodém Miklós közösen adták át a díjakat a három helyezett párosnak és a legnagyobb hal kifogójának.
A fotókért köszönet a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. -nek, és munkatársuknak.
I. helyezett: Elek Gyula – Forgó Péter: 1 db 2,61 kg
II: helyezett: Demeter Zsolt – Mérten András 2 db 1,25-88 dkg
III: helyezett: Turza András – Nagy László: 1 db 1,25 kg
Legnagyobb hal: Elek Gyula
Gratula mindenkinek!!!!



Mi kiváncsiak vagyunk a véleményedre! Írd meg itt most azonnal!:)))